Korán feküdtem, korán keltem. Bejöttem az irodába befejezni a munkámat. Jó idő, láblógatás, kert, nyugalom, csend, nem kell megfeleljek senkinek. Persze a felszín alatt még ott a fájdalom, de akárhonnan is közelítem meg, bármilyen küzdelemre buzdító gondolat is kél bennem, mindig oda jutok, hogy én már inkább maradok ebben az állapotban.
Aránytalanok a dolgok. Ha én szóvá teszem, hogy nem igazán fontos a smink, inkább indulnunk kellene, abban az rejlik, hogy minden elvesztegetett perc NÉLKÜLE telik. Én egész nap arra vártam, hogy hazaérjek és minél előbb mehessünk a megbeszélt programra. Nekem ugyanúgy rosszul esik, hogy a másik nem csak, hogy várakoztat, de azt látom rajta, neki nem is a PROGRAM a fontos, hanem a tökéletes smink. Szóval ezek számomra aránytalan dolgok. Én is megtehettem volna, hogy kényelmesen megborotválkozok, és kivasalok nyugodtan egy inget, mert tetszeni akarok a páromnak. De itt a PROGRAM volt számomra a lényeg, nem a külsőség. Aztán ott volt a piknik, a régi szép emlékek helyszíne. Jól esett a lelkemnek a fadarabba belevésni: SAGAPO. És a közös fotó is jól sikerült, jó volt látni a boldogságot az arcunkon. Nem értem miért kellett hétfőn "Kedves Kutyám!" bekezdéssel, alattomosan a földbe döngölni.. Oly sok nő megbecsülné, hogy a pasija hajt, mint az állat, megtesz minden tőle telhetőt a jövőért, elviszi programokra a párját. Miért pont az akad ki apró dolgokon, aki nem tesz szinte semmit? Tudom, hogy egy hónapig ápolt, de számtalanszor elmondtam, hogy "nővérre" van szükségem a bajban, nem "katonatisztre". És ezen gondolatok után mindig ugyanoda jutok, hogy amíg nincs munkája, amíg áll a kozmetikája, amíg tart a gyász, amíg nem képes elmozdulni a HOLTPONTRÓL évek óta, addig mi NEM LEHETÜNK EGYÜTT. Mert van ám türelme a kutyának, de mint minden, a türelem is véges, és a küzdelemhez szükséges erő is. Nem én szartam a torta tetejére, de volt már, hogy mégis én kezdeményeztem a békét. De most egyáltalán nem érzem, hogy nekem kellene lépéseket tennem. Hordom a gyűrűt, nem dobtam ki semmit, viselem a szívemben a fájdalmat, Aztán az idő majd választ ad mindenre, a félelmeimre is, hogy a távolság és az idő már nem erősít, hanem gyengít. Vannak bevillanásaim. De ami a szexet is illeti, már nem tartom olyan "különlegesnek", mint volt anno. Amikor tartósan gyengéd voltam és türelmes (hónapokon át), akkor sem változott semmi. Én itt is megtettem mindent, de ehhez is két ember kell. Én lennék a világ legboldogabb embere, ha a Fiókám ugyanúgy vágyna rám, mint én őrá. És ebben van a lényeg! Lehet kifogásokat gyártani, hogy nyugalom kell a szexhez.. számtalanszor bebizonyosodott, hogy mikor nyugalom és boldogság volt, akkor sem volt más, akkor sem volt jobb, akkor sem volt vágy, akkor sem volt közeledés. Nem csak szakember, de normálisan gondolkodó ember is belátja, hogy a szex a legjobb stressz oldó. Mert a mai világunkban nem élhetünk stressz nélkül, viszont kell legyen valami, ami oldja a stresszt. És erre a legjobb; a szex. Bár van akinek a peca, és van akinek a horgolás. De feltételhez kötni a szexet, az nem más, mint: KIFOGÁS. Emlékszem a kapcsolatunk elején nem kellett feltételekhez kötni a szexet, s működött. Aztán valami megváltozott, amiből évek óta nem tudunk kilábalni a legnagyobb igyekezetem ellenére sem. Persze én hiába mondom, hogy forduljon, vagy forduljunk ORVOSHOZ! Én nem döngölhetem a földbe őt, ahogyan ő tette. És azt sem értem, ha valakinek fontos a HALLÁSA, akkor a szexuális élete miért nem?
Nem baj, hogy a "falnak beszélek"; kiírom magamból ami bánt, s ez még akkor is megnyugtató, ha tudom, hogy csak ebben a blogban tehetem.
Azon gondolkodtam, ha volna benned annyi tartás, hogy megkeress és a szemembe mond; "Bocsánat, hogy rád rontottam, nem állt arányban az általam vélt sérelmekkel!" - másképp tudnék rád nézni. De amíg ez nem történik meg, ellenállok minden kísértésnek.
