No végre normálisan tudtam aludni egy kis citromfűtea segítségével. Reggel egy kávé a gangon, napfényben, a rigókkal. Az irodába jövet a kocsiban gondolkodtam el, hogy nincs a gyomrom helyén az a furcsa érzés. "Boldog órák" - suhant át az agyamon. Mi értelme, ha utána "boldogtalan órák" követik - most már így próbálom megközelíteni a jelenlegi helyzetet. Én úgy voltam vele, hogy megbecsülöm azt a kevés időt is, amit együtt tölthetünk. De utólag már hasztalan ezen morfondírozni. Szóval, elmúlt az a furcsa érzés a gyomromból, amely a szakításokat követte. Átvette helyét a beletörődés. Kihunyt minden küzdelemre buzdító szikra, mely életben tartotta a lángot. Emlékképek kavarognak bennem minden órában, percben. Épp ezért igyekszem magam lefoglalni mindennel, amitől szertefoszlanak az emlékképek. Látom, hogy ott van a Facebook-on a bejegyzése, de lehetne másé is. Szeretem őt, de már nem vállalok semmilyen kockázatot. Megtettem minden tőlem telhetőt, 5 évet vártam, hogy változik valami, de minden maradt a régiben. Egy közös jövőhöz két ember kell, két azonos irányú akarattal, két azonos erejű küzdelemmel, hogy biztossá és erőssé tegyék a jövőt, a kapcsolatot. Úgy érzem, ebben mindvégig egyedül voltam.

Fenébe is! Félre a keserűséggel! Dolgozni kell, elég volt ebből!

Mai teendők:

Pumpát szereztem a bringához. Egy nagy doboz DVD-t behoztam a raktárba. Beérkezett az áru, feldolgozzuk. Délután Elenit kell költöztetnem, este pedig folytatom a szortírozást. Bundival megbeszéltem, hogy holnap behozom a bringát, és beállít rajta mindent. Hétvégén pedig - ahogy régen is - irány a Margitsziget!

Szóval, van mit tenni, nem lesz unalom, nem lesz felesleges agyalás, hogy mi történt, miért történt és miért lett úgy, ahogy egyikünk sem gondolta. El kell engednem ezeket a gondolatokat, félre a felhőkkel és - "Táncoljunk Uram, a zene meg majdcsak megjön valahonnan!"