..feküdtem az ágyon fáradtan, és csak néztem, ahogy ki-be járkál a szobába.. vacsorához terített.. s egy gondolat kelt szárnyra bennem.. felreppent a magasba és ott repkedett felettem; - "Mi lenne most velem, ha három évvel ezelőtt nem látom meg a fotóját, a tekintetét, nem bűvöl el az első pillanatban, és nincs annyi bátorság bennem, hogy megszólítsam?"

A végtelenség érzete fogott el.. közben kész lett a vacsora, tettük a dolgunkat.., de mélyen legbelül újra csak azt érzem; "Legyen így, mindörökké!"